Láss világot!

Kedves Olvasó! Welcome Back, üdvözöllek újra itt, köszönöm, hogy ismét benéztél!

Ma egy számomra nagyon boldogító és hihetetlenül szimpatikus dologról fogok írni kicsit részletesebben, mégpedig arról, hogy milyen apró kedvességek és figyelmességek teszik a New York-i társadalom életét könnyebbé, élhetőbbé és tapasztalatom szerint jóval boldogabbá.

Az egyik első bejegyzésben írtam arról, hogy a helyiek nagyon kedvesek, figyelmesek és rendkívül udvariasak. Ezt a tapasztalatot lassan két hónap távlatából is csak megerősíteni tudom. Valahogy úgy fogalmaznék, hogy itt „divat” kedvesnek és előzékenynek lenni, aminél jobb trendet őszintén szólva nem is tudnék elképzelni.

… és itt ez nem valami úri huncutság, hogy a manhattani irodaházak környékén az öltönyben, kosztümben szaladgáló előkelő társadalmi rétegek ilyen-olyan neveltetést kaptak volna, ez valahogy itt benne van a levegőben. Idős, fiatal, kétkezi munkás és diplomata mind természetesnek veszik, hogy előreengedjék egymást az ajtóban, vagy éppen egyes sorban várjanak a buszra a buszmegállóban (erről még az első buszozáskor csináltam egy képet). Számomra több mint lenyűgöző, hogy egy ilyen, szinte minden szempontból sokszínű metropoliszban mégis egyértelműen kirajzolódik egy egységes társadalom, közösség, kultúra.

Arra is rá kellett döbbenjek, hogy a New York-i emberek (és szándékosan nem az amerikai kifejezést használom) még az általam már megtapasztalt hagyományosan nyitott, jókedélyű és híresen metropolita barcelonai társadalomnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek az egymásra való odafigyelésre és arra, hogy legyen mindenkihez egy „kedves szavuk”. Barcelonában talán a legfontosabb, hogy az ember jólnevelten és előzékenyen viselkedjen a körülötte levő ismerős vagy idegen emberekkel. Itt ezen felül hangot is adnak a kedvességüknek. Úgy tudnám szemléltetni, hogy Barcelonában előre engedik az idősebbet az ajtóban és rámosolyodnak, itt előre engedik, megtartják neki az ajtót és közben kedvesen ráköszönnek, vagy szép napot kívánnak neki.

Ami még mindig furcsa és sokszor nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mikor (és MINDIG így köszön mindenki) úgy üdvözölnek valahol, hogy „Hello, how are you today?!” vagy „Hello, How is your day?! Hosszantartó, fel nem dolgozott kultúrsokk tipikus esete :D

De nézzünk inkább néhány konkrét példát �

Szerintem az egyik helyszín, ahol tökéletesen jól megfigyelhető, hogy az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz az a tömegközlekedés. Mindenhol, minden cégnek, országnak stb. megvannak a maga szabályai, itt például szinte minden busz „elsőfelszállós”, és a leszálláshoz főszabály szerint a hátsó ajtót kell használni. Aztán vannak azok a helyzetek, amikor a józan ész vagy éppen a figyelmesség felülírja ezeket a szabályokat. Itt a buszokon mikor felszáll egy idős ember, vagy éppen egy szülő pici gyerekekkel, akkor a sofőr szinte kizárólag csak akkor indul el, ha már látja a tükörben, hogy minden pici gyerek, vagy éppen idős néni/bácsi biztonságban le tudott ülni a legközelebbi helyekre elől, melyek nekik vannak fenntartva…Ez sokszor eltarthat akár 1-2 percig is, ami ha belegondolunk relatíve sok idő, de ilyenkor senki nem vág pofákat vagy sóhajtozik, stb. Ugyanez a koncepció mikor leszállni készül  idős, gyerekes, vagy éppen valaki óriási csomagokkal… A sofőr kinyitja neki az első ajtót, hogy ne kelljen elvándorolniuk busz közepén vagy éppen végén levő ajtókhoz. Nem kötelező egyik sem, sőt még szabály ellenes is bizonyos tekintetben, de mégis így működik a dolog, és azt hiszem így is van ez jól.

Egy másik példa, ami őszintén megmosolyogtatott és szerintem jól példázza, hogy mennyire inkluzív ez a figyelmes hozzáállás a New York-i emberek között: munkába menet minden reggel egy építkezés mellett megyünk el, ahol a járda fele le van zárva és azt keresztezve dolgoznak az ottani munkások. Egyik reggel láttuk, ahogy egy idős néni járókerettel igyekszik a szűkített járda felé, ahol éppen ezer ember próbál átvergődni munkába menet. Mielőtt egyáltalán lett volna időm arra, hogy átgondoljam, hogyan lehetne segíteni neki átjutni a tömegen, láttam, ahogy az egyik munkás, aki előtt épp elhaladt a néni odafüttyent a másiknak és aggódó tekintettel rámutat a nénire, majd mint a kémfilmekben mutatja a társának, hogy figyeljenek rá mindenképpen.

Ennyi a sztori, de azt hiszem nem kell részleteznem, hogy ez mért olyan fontos, meg szép.

A fentiek alapján talán azt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy "nem is olyan random" acts of kindness :) 

Erről a témáról elsőként a Punnany Hétköznap hősök című száma ugrott be, így most ezt hagyom itt a bejegyzés alatt, kis útravalónak Nektek, Magamnak és Mindenkinek.

Spoiler alert: a következő bejegyzésben a Halloween-őrületről fogok kicsit részletesebben írni, ami szeptember végétől bolondítja a New York-i hétköznapokat.