Láss világot!

Este 20:15-kor landolt a gépem a barcelonai El Prat repülőtéren. Izgatottan vártam, hogy végre meglássam a város első fényeit. Nyílván Murphy törvényei mindig közbeszólnak – hiába wizz air priority card – körülbelül egy órát kellett várnom a csomagomra. Az első negyed óránál még igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, de aztán egyre idegesebb lettem, mi van ha eltűnt? A mellettem álló spanyol backpacker fiatalok megnyugtattak, hogy ez szinte az El Praton hagyomány, hogy éveket álldogálsz a csomagodra várva.
Mindent leszámítva, szerencsémre nem kellett átvágtatnom a 30kilós bőröndömmel a városon, mert a szállásadóm – egy magyar hölgy – készségesen kijött értem. Konkrétan a centrumban lakom, 10 perc sétára van a Sagrada Família. (ez még 1 héttel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt.)
Másnap kipihenten korán reggel nyakamba vettem a várost, és a lehető legturistább(ha van ilyen szó) módon elindultam felfedezni az új otthonomat. Bármelyik basic turista helyet, ami eszünkbe juthat Barcelonáról végig jártam: Sagrada Familia, Güell Park, Montjuic, Plaza Catalunya, Búnquers del Cármel, természetesen a Ramblason is vásárolgattam már. Mondanom sem kell, hogy mennyire elvarázsolt az egész hely

Nagyon örülök, hiszen van még pár szabadnapom a gyakorlat kezdete előtt, így minden percet megpróbálok maximálisan kihasználni és legalább egy minimálisan is elsajátítani a tömegközlekedési útvonalakat. Mielőtt kijöttem rengeteg sztereotípiát hallottam arról, hogy a katalánok nemzeti identitásuk miatt büszkeségből csak a saját nyelvükön hajlandóak megszólalni, még akkor is, ha angolul kérdez az ember. Cáfolnám ezt a tévhitet, én már az első napomon összebarátkoztam egy kedves katalán nénivel a buszmegállóban. Segítőkész, barátságos és nyitott mindenki, mosolyognak, látszik rajtuk, hogy teljesen más mentalítást képviselnek. Az, hogy egy kisboltban azonnal köszönés után megkérdezik, hogy hogy vagy ma, teljesen normális, és ők valóban várnak válaszra, nem csak formalitás miatt kérdezik. Az valóban igaz, hogy ha az ember kérdez valamit angolul, akkor „i no speak english little bit” válasz jön, de csak azért, mert nem beszélnek sokan angolul. Mindegy, legalább visszarázódhatok a spanyol nyelvre, anno kéttannyelvű spanyol gimnáziumba jártam, de ennek már 4 éve.
Az időjárás nekem kedvezett a napokban, szóval nagyjából minden nap a parton voltam, de az egész Costa Bravat jártam.

Honvágyam még nem igazán van, amit anyukám fájlal is eléggé, de lehetetlen unatkozni és egyedül maradni ebben a városban. Akik ismernek tudják, hogy nem feltétlenül a nagy sportoló karrieremről vagyok híres, de itt napi 12 kilométert sétálok, mert visz magával a város. Késztetést érzek arra is, hogy a tengerparton fussak naplementében. Egyedül a spanyol konyhával nem sikerült még megbarátkoznom, mert a tengergyümölcseiből készült ételeket kimondottan nem kedvelem. Tehát nézhet ki bármennyire gusztusosan egy tintahalas saláta, én akkor is odaadnám két kezemet egy jó pörköltért.

Pár nap és vége a vakációmnak és elkezdek dolgozni a Főkonzulátuson, de egyáltalán nem bánom, sőt, inkább úgy mondanám, hogy várom is! Életemben nem gondoltam volna, hogy egy napi 8 órás munkát ennyire fogok várni. Az előző bejegyzésben említettem már, hogy Velencében is tanultam már olasz egyetemen. Minél több bajba jutott magyarnak szeretnék segíteni nap, mint nap. Külföldön egyedül nehéz élni, és a sors kiszámíthatatlan, bármi megtörténhet. Nagyon kellemetlen és kétségbeesett érzést adhat, ha mondjuk elveszti az ember az iratait, vagy megbetegszik, vagy bármilyen ilyen nehézségbe ütközik külföldön. Már egy két szó is a saját anyanyelvünkön nagy segítség és támogatás lehet.  Barcelona, szeretlek!